A ThetaHealing® Csodája

7cf4f606-a677-4b2d-80b6-84a2dc6e7946Mielőtt bevezetnélek Téged a ThetaHealing® világába, engedd meg, hogy megosszam Veled azt az utat, amely a ThetaHealing®hez vezetett. Amikor megismerkedtem ezzel a csodálatos technikával, már közel 10 éve igen aktívan használtam, gyakoroltam számos más energiagyógyászati módszert. Ezek közül a legelső a Reiki volt 2004-ben, mely számomra a legtökéletesebb megoldás volt ahhoz, hogy felfedezzem Önmagam, feltétel nélkül szeressem és tiszteljem magam, és egyáltalán megtaláljam a helyem, az utam, az “Én vagyok” érzését. Felemelő volt mindezt megtapasztalni és megélni, viszont életem számos területén még úgy éreztem olyan blokkok, akadályok voltak, melyek lebontása, elengedése további munkát igényelt. Úgy éreztem Önmagammal rendben vagyok, de egyre tisztábban ráláttam arra, hogy életem számos területén mások mintái szerint élek, amelyekkel nem tudtam azonosulni.

Csaladallitas-Denes-Zsofia

Olyan érzés volt, mintha nem lenne választásom, mintha ez lenne az egyetlen lehetséges út, amit választhatok. A Bennem lévő Tűz és elkötelezettség álmaim, vágyaim életfeladatom megvalósítása iránt azonban olyan erősen tört utat magának, hogy az előbb említett bekorlátozottságom és rabságom egyre inkább idejét múlttá vált. Ebben az élethelyzetemben talált Rám a Családállítás, mely ismét egy mérföldkő volt spirituális fejlődésemben. Ezzel a módszerrel rengeteg terhet, fájdalmat, áldozat szerepet és sorsközösség átvállalást sikerült letennem és elengednem. Óriási változások történtek az életemben, azonban rá kellett jönnöm, hogy a lélekszinten történő gyógyuláson és tisztuláson túl legalább ekkora figyelem szükséges gondolataink, hitrendszereink Teremtő erejének is! Akár a hosszú időn keresztül megélt “áldozat” szerepek és egyéb fájdalmas élethelyzetek, melyekben sokan büntetik magukat, akár egy már felnőttként fenntartott “gyerekpozíció”, olyan korlátozó hitrendszereket alakíthatnak ki, melyek a tudatalattiba épülve észrevétlenül tarthatnak olyan helyzetekben Bennünket, mely korlátoz és megakadályoz abban, hogy megéljük isteni időzítésünket, életfeladatunkat, boldogságunkat. Észre sem vesszük, de saját negatív, korlátozó gondolataink, hitrendszereink rabjává tudunk válni, melyből egyetlen kiút létezik, ha MI MAGUNK felismerjük, tudatosítjuk és elengedjük azt! Ezen a ponton a DÖNTÉS a Te kezedben van! Neked kell vállalni a felelősséget saját életedért, változásodért, egy olyan eddig teljesen ismeretlen helyzet Fényében, melyet ezidáig még nem éltél át! Mindez elsőre félelmetes lehet, de hidd el megéri!!!

IMG_3803

Én is sokszor meginogtam, ragaszkodtam ahhoz, ami ugyan egyáltalán nem szolgált, de ismertem, kiszámítható és megszokott volt, valamint egy rossz, berögzült csoporttudat része. Eleinte azt hisszük csakis egyetlen igazság létezik, amely megváltoztathatatlan, mert régóta működik, vagy mert egy egész család/csoport/társadalom/nemzet hisz benne – annak ellenére, hogy egy mindenkit korlátozó hitrendszerről van szó – és mi azt gondoljuk azért, hogy része legyünk az egésznek, vagy éppen kellően alázatosak szeretnénk lenni, nekünk is eszerint kell élnünk, cselekednünk, tehát önkéntelenül is kapcsolódunk ehhez a korlátozó csoporttudatossághoz. Képesek vagyunk életünk nagy részét ilyen “rabságban” eltölteni, miközben ott mélyen legbelül egy belső hang újra és újra figyelmeztet és hív…a saját belső IGAZSÁGUNK felé.

A ThetaHealing® egy Csodálatos energiagyógyászati módszer, amellyel a HITEDEN, a hitrendszereiden, és az azokhoz kapcsolódó ÉRZÉSEIDEN is tudsz dolgozni oly módon, hogy az ezidáig korlátozó hitrendszereket támogató, pozitív hitrendszerekre cseréljük, valamint megtanítjuk a testednek és lelkednek az ezidáig még nem tapasztalt pozitív érzéseket. A módszer Vianna Stibal nevéhez fűzödik, akit 1995-ben “ajándékozott meg” a Teremtő ezzel a meditációs technikával, amikor is Vianna a módszer alkalmazásával csodával határos módon meggyógyult! Számomra ugyancsak ez jelentette a legnagyobb újdonságot, hogy azonnal hat, ITT ÉS MOST! A ThetaHealing® meditáció lényege, hogy a théta agyhullámok frekvenciájára csatlakozva, hozzáférünk a tudatalattinkban futó programjainkhoz, hitrendszereinkhez és érzéseinkhez, melyeket azonnal le tudunk cserélni, meg tudunk változtatni, illetve újakat tudunk teremteni, a théta, Teremtő terének köszönhetően! A módszer egyedisége abban rejlik, hogy annak sikeres használatához mindenképpen szükség van arra, hogy megfelelő HITÜNK legyen a Teremtőben! Erről bővebben a “Kezelés” menüpont alatt olvashatsz! Előljáróban annyit, amennyiben valakinek blokkjai, félelmei vannak a Teremtővel való kapcsolódással, vagy bizalmatlanságot, hitetlenséget érez, természetesen a ThetaHealing® technikájával mindezt fel tudjuk oldani! Ez az a módszer, amit bárhol, bármikor használhatsz, magadon és a tanfolyam elvégzése után másokon is.
A ThetaHealing® lehetőséget nyújt számodra, hogy vizualizációidat, álmaidat fizikai síkon is befogadd, és tudd milyen érzés a VAN teréből teremteni! A Vonzás Törvénye már-már közhelyesnek tűnik, de ezzel a technikával végre nemcsak tudhatod, mi az, de meg is Élheted azt! Elsajátíthatod vele a Manifesztáció, Bőségteremtés legegyszerűbb módját, a betegségek Csodával határos módon történő megszüntetését oly módon, hogy azok okára is megoldást kapj a lehető legrövidebb idő alatt. Amennyiben párkapcsolatodba szeretnél harmóniát, boldogságot, esetleg szenvedélyt “becsempészni”, de nincs olyan minta (genetikai szinten) a környezetedben vagy a családodban, amely ezzel kapcsolatosan pozitív hitrendszereket generált volna Benned, melyek támogatóak lennének számodra, és azt sem tudod, hogy kezdj bele, akkor a legjobb helyen vagy! Esetleg ha hosszú évek óta társra, szerelemre vágysz, a számodra lehető legjobb partner bevonzása is megtörténhet, változásod által!

“Amint megkapjuk az eszközt a változtatásra, elveszítjük a jogot a panaszkodásra!”

Egyetlen DÖNTÉS kell csupán, hogy Igent mondj Magadra és Bármi Lehetséges!

Szeretettel Várlak a Feltétel Nélküli Szeretet terében és Örömteli úton való Fejlődést Kívánok Neked!